A székelyek ősi kincse a rovásírás
Szerző: Admin
A székelyek ősi kincse a rovásírás
Sokan tudják, hogy a székelyek között fennmaradt egy régi, eredetileg rovással fába rögzített írás.

Az írásról és eredetéről azonban sokféle, sokszor egymásnak is ellentmondó legenda és nézet terjedt el. Elképzelhető, hogy hamarosan kialakul az egységes szabványosítás és végetérnek azok a viták, amelyeket a különböző kutatói műhelyek vívtak egymással a sajtóban és könyvekben.

A székely-magyar rovásírás izgalmas történetének eredt nyomába - több más jeles kutatóhoz hasonlóan - Róna-Tas András is, aki hosszú kutatói pályája során számos eurázsiai írásrendszert és nyelvet vizsgált, és több könyve jelent meg a magyarság őstörténetéről, korai műveltségéről. 
 
A Magyar Tudományos Akadémián tartott előadásában először elhelyezi rovásírásunkat a világ írásrendszerei, a különféle írástípusok, majd szorosabban az eurázsiai rovásírások között. Ezután izgalmas nyomozás következik: rovásírásos emlékeink alapján lépésről lépésre követi egészen a korai Árpád-korig visszafelé a rovásábécé változásait. Helyreállítja a 11–12. századi rovásírás ábécéjét és szerkezetét, majd megvizsgálja az írásrendszernek a honfoglalás kora előtti forrásait. Mindezek alapján kiderül, hogy a rovásírás a legrégebbi magyar nyelvemléknek is tekinthető.

A továbbiakban igyekszünk majd nyilvánosságra hozni portálunkon Róna-Tas András előadását, vagy annak tartalmi kivonatát. Mindaddig azonban Bakonyi Gábor munkája alapján közöljük a rovás-ábécé leírását és az írás-olvasás szabályait. 

Őshonos magyar írásunk
 
"Sine ira et studio." (P. C. Tacitus) Mindnyájunké ez az ősi kincs, amelyet eleink alkottak magyar nyelvünkre, hozzá alakították a régi magyar írást, melyet legtöbben rovásnak, rovásírásnak, székely írásnak, székely-magyar rovásírásnak neveznek. Az ősi magyar írás – 567-től (az első avar foglalással) vagy 670-től (a második avar-onogur foglalással és krónikáink szerint a székelyek, magyarok első bejövetelével) számítva 1445 vagy 1342 éve használatos a Kárpát-medencében. Napjainkban újra növekedik az érdeklődés múltunk és ősi írásunk iránt.

Hogy s mint alakult ki ősi írásunk, honnan ered?
 
Ezt nyomozzák csak a kutatók, az a dolguk. Itt most elégedjünk meg egyik neves krónikásunk, (a Bihar megyei Kézán vagy a Bicske melletti Kinza-pusztán vagy Dunakeszin született) Kézai Simon megjegyzésével. Íme a blakok betűiről szóló kis Kézai-szöveg: „…Zakuli… cum Blackis in montibus confinii sortem habuerunt, unde Blacki conmixti literas ipsorum uti perhibentur.” Azaz: ,,…a székelyek… a blakokkal együtt a végek hegyeiben nyertek osztályrészt, ezért a blakokkal összeelegyedve, mint mondják, azok betűit is használják.” (Kézai Simon: Gesta Hungarorum – A magyarok története. Részlet a 21. részből.

Rásonyi László A blakok, azaz bulakok címmel alaposan bemutatja ezt a török népet a Hidak a Dunán című kötetének (1981) 48-80. oldalain.
 
Egyébként másik nagy krónikaírónk, Anonymus szerint is a székelyek Attila népe (az avar Attila népe) voltak, s Árpád honfoglalóinak segítségére lettek a honfoglalásban.
 
Ahogy minden nyelvhasználónak, ugyanúgy a nyelvészeknek, nyelvművelőknek, anyanyelvápolóknak is csak az lehet az érdeke, hogy ősi betűinket hitelesen elevenítsük föl, s könnyen és széles körben tudjuk használni. Tanárként állítom, nem elég, ha csupán a jótanulók és a lelkes hazafiak kívánják (és tudják!) elsajátítani az ősi hun-magyar írást. (Hun alatt itt avar korit értek – az Erős kezű Valter történe szerint, amely avar kori hőséneket Tulok Magdolna és Makkay János fordított nemrégiben magyarra.)
 
Ennek a honlapcikknek az előkészítésekor gondban voltam, hogy a szerteágazó anyagból ugyan mit érdemes kiemelni. A rovásírás kutatása messzire jutott, az eredményeket bárki meglelheti a keresőkkel, könnyen tájékozódhat a számtalan rovással foglalkozó honlapon és szakkönyvből. Minden tiszteletet megérdemelnek a magyar, székely írásért máris sokat tett kutatók: Sebestyén Gyula, Magyar Adorján, Forrai Sándor, Mandics György, Hosszú Gábor, Friedrich Klára, Szakács Sándor és sokan mások. Ugyanakkor az írás mai használata nem egyértelmű: nincsen egységes rovásábécé, a nemzetközi UNICODE-szabvány elfogadása pedig 10 éve várat magára. Kétségkívül Magyar Adorján vagy Forrai Sándor ábécéje terjedt el az érdeklődők körében – a kiadványok és honlapok általában követik e kétféle ábécét. Bakonyi Gábor szabványjavaslata kevesebb nyilvánosságot kapott.
 
Átfogó tanulmány összeállítására nem vagyok hivatott, a kutatásokat a szakavatottak már elvégezték, illetve tovább folytatják. Tehát ,,a kevesebb a több” jegyében csak néhány fontosnak gondolt pontban foglalom össze ősi írásunk szabványosításának kérdését és a kívánatos kibontakozás irányát – főként Bakonyi Gábor nyomán. A szerző a világhálón tette közzé elemzéseit és véleményét. Ezúttal nem is kiindulópontja a lényeges (vagyis hogy türk eredetű-e az ősi magyar rovásírás vagy sem), hanem gyakorlati megoldásai.
 
Bakonyi Gábor  ismerteti az ősi magyar írás átalakításának irányzatait. Bírálja az eredeti rovásjelállomány megváltoztatását, feldúsítását  új betűkkel. Helyteleníti mind Magyar Adorján kismértékű módosításait, mind a Forrai Sándor bővítette jelkészletet. Nem tartja hagyománytisztelőnek az eredeti betűkészlet összekavarcolását, mert az újsütetű betűk beleerőszakolása az eredeti jelállományba az ősi írás gyakorlati használhatóságát is megnehezíti.  (...)

A legfontosabb magyar betűk


Az írásjelek száma: 34. Bakonyi Gábor hitelesen érvel a hagyományos rovásjelkészlet megőrzése mellett, s csupán a legkisebb, a hagyományokat tisztelő és érintetlenül hagyó beavatkozásokat tartja elfogadhatónak. Indítványából, szabványtervéből elsőül a legfontosabbat, vagyis az alapvető betűket emelem ki.

Elsősorban az eredeti jeleket használjuk az ősi magyar írásban, Bakonyi Gábor szerint a következő jól ismert és használatos betűket (harminckettőt):
 

 

A harmincharmadik az É betű, a többinél ugyan későbbi fejlemény, de szintén régi kincsünk: 

Ne feledkezzünk meg egy fontos és ősi rovásbetűról, amelyet Ö hangértékben ismerünk rovásnyelvemlékeinkből: 
K

Összegezve tehát, együtt az É-vel, 34 rovásbetűt tarthatunk ősinek és fontosnak, és ezek a betűt, jelek elegenfőek a magyar nyelvi valóság visszaadására - mellékjel (felülvonás) alkalmazásával.

Hány latin betűt használunk most?
 
 Mai magyar nyelvünket, beszédünket, 39 hangunkat 40 latin eredetű betűvel jelenítjük meg írásban (a J hangunkra j-t és ly-t is használunk). A 40. hangot, a középzárt Ë-t (a magyaroknak körülbelül a fele ejti) sajnálatosan csak ritkán jelöljük, pedig önálló hang, a rövid o párja a toldalékrendszerben (kavarom-keverëm, kavartok-kevertëk, kavartak-kevertek; vártok-kértëk, vártak-kértek stb.). A többi négy mássalhangzó-betűjel főleg idegen szavakban használtatik (q, w, x, y). A kemény H-t jelölő ch helyzete pedig ezidáig rendezetlen: nem önálló betű, szétválasztani nem lehet, nem kettőzhető. (A családnevekben megmaradt régi magyar betűk 85-nél is többre rúgnak, közülük a kevésbé ismert betűk használata bizony körülményes: eő, ew stb.) E 40 betű között igen sok a ,,kettős” vagy ,,hármas” mássalhangzó, így a c-cs, d-dz-dzs, g-gy, l-ly, n-ny, s-sz, t-ty, z-zs; a magánhangzók meg eleve párosak: rövid-hosszú. Tehát nem is olyan nehéz a megtanulásuk, az íráskép is segít. Itt nem térek ki az egyes hangzók sajátos kiejtésére, például a gy-ére (eredetileg dzs-szerűen hangzott).

Hány magyar betű szerepel a rovásbetűsorokban?
 
Bogárjelek nélkül Magyar Adorján rovásábécéje 34 jelből áll (de nem jelöli az i, o, ö, u, ü hosszú párját), Forrai Sándor 39 betűjelre egészítette ki az ábécét a hosszú magánhangzókkal, de az új rovásjeleket a rovásemlékek ritka (vagy rontott, hibás) rovásbetűalakjaiból származtatja. Michael Everson és Szelp Szabolcs André összesen 51 betűt és bogárjelet kívánnak elfogadtatni nemzetközi szabvány-beterjesztésükben. Hosszú Gábor nemzetközi szabványosító javaslata 48 alapvető rovásjelet tartalmaz (külön a dz, dzs, q, w, x, y betűket is), és mindezt még kiegészíti 9 történelmi meg 13 bogárjellel (összesen 70 jel)! Miért van szükség ilyen rengeteg sok jelre? Hogyan lehet megőrizni úgy a hagyományos rovásjeleket, hogy közben a mai igények szerint használhassuk ősi írásunkat?

A hibás ,,korszerűsítések” eleve kudarcra vannak ítélve
 
A Forrai-betűsor, az Everson-Szelp-féle szabványterv és a Hosszú Gábor-féle szabványterv legfőbb hibája, hogy a magánhangzópárok tagjai vagy nagyon hasonlítanak egymáshoz, vagy teljesen különböznek egymástól.

Az A és az Á nagyon könnyen összetéveszthetőek, mert alig különböznek egymástól. Szemünk könnyen összetéveszti a derékszögű háromszöget és a kissé megemelt csücsökkel alkotott egyenlőszárú háromszöget. Ennél  még Magyar Adorján megoldása is jobb, tudniillik az Á-nál kissé elhúzza jobb felé a háromszög vízszintes szárat.

Az I-t és Í-t is össze lehet keverni, de még ez az új magánhangzópár a legésszerűbb, mert a följebb vitt keresztvonás valamennyire kifejezi a hosszúságot.

Az O-t és Ó-t szintén alig lehet megkülönböztetni egymástól. A rövid O alsó végének megkunkorítása nem eléggé szembetűnő, nem fejezi ki a hosszúságot. Szondi Miklós tankönyvében ezt úgy láttam, hogy az O felső vonalvégére függesztett egy kis talpacskát (valamivel kifejezőbb a kunkorításnál, de nem az igazi).

Az Ö-ből úgy hozták létre az Ő-t, hogy fölül hajlították, alul még kunkorították is a függőleges szárat. Tehát az Ő írásképe nem fejezi ki a hosszúságot.

Az U és Ú is könnyen összekeverhető, mert a az U belseje üres, az Ú pedig két, csúcsánál összekapcsolódó háromszögből áll.

Az Ü hagyományos, négyes számhoz hasonló jele mellett az Ű bogárszerű jele (kör négy ,,lábbal”) nem ésszerű, nem felel meg a mai magyar nyelvi valóságnak. Hosszú magánhangzó nem különbözhetik ennyire a rövidtől.
 
Mindezzel nem akarom azt állítani, hogy a fönnmaradt rovásemlékekben nem találhatók meg a különféle betűváltozatok. Megtalálhatók, de nem így, nem együtt. És mindegyik magánhangzó jelölte a rövidet is, a hosszút is (kivéve az időközben kialakult É). Tehát a Forrai-ábécé is eltérést jelent a hagyománytól. Mindezek alapján fontos kívánalomnak tartom, hogy a hosszúságot láthatóan jelenítse meg az írás – a könnyebb olvasás érdekében.
 
Hogyan tudjuk könnyen olvasni magánhangzóinkat? A hosszúságot jelöljük vízszintes vonalkával!
 
Az ómagyar nyelvben a második honfoglalás (895-896) után mai beszédünkhöz képest kevesebb hosszú magánhangzó zengett (elsősorban az Á, Ē = nyújtott E, É, Í, Ú  jöhetett számításba), ezért az akkori nyelvállapotnak és -használatnak megfelelt az egyszerűbb jelölés. Így a régi magyar írás beérte egy-egy jellel a hosszú-rövid magánhangzópároknál is. Nem volt szükség a hosszú magánhangzós betűkre. Napjainkban viszont nagyon is.

Hogyan lehet megőrizni a hagyományt úgy, hogy közben könnyen olvashatóak legyenek mai beszélt nyelvünk magánhangzópárjai?

A hosszú magánhangzókat legmegfelelőbben Petrovay János 1903-as eljárásával, a betűk fölé húzott vízszintes vonallal (felülvonással) jelöljük. Így a magánhangzók megtanulása és használata jóval egyszerűbb, s a magyar nyelv természetének is jobban megfelel. Ez a módszer a hosszú mássalhangzók esetén is használható lenne. (Persze akár azzal is vádolhat bennnünket valaki, hogy latinbetűs írásunkat másoljuk, de mit csináljunk, ha így könnyebb olvasni…)
 
Íme az összehasonlító táblázat, amely érzékelteti a magánhangzók utólagos kialakításának összevisszaságát, és a Petrovay-elv szerint felülvonással megjelölt hosszú magánhangzók könnyű használatát. A felülvonással jelölt magánhangzókat tehát könnyű olvasni, az újabb hosszú magánhangzók  nem duzzasztják a megtanulandó jelek számát, s minden egyes rovásjel szerves kapcsolatban áll az ősidőktől használt írásunkkal. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy maga Petrovay János az O és Ü hangok jelölésénél eltért a hagyományos rovásbetűktől, az E-nél meg nem kell a elülvonás, mert az É hagyományos rovásbetű! Itt most tulajdonképpen a könnyű olvashatóságot, használatot szemlélteti a Bakonyi Gábor összeállította táblázat:
Egyéb fontosabb javaslatok, lehetőségek

Ne feledkezzünk el 15. magánhangzónkról, amelyet jelen helyesírásunk nem jelöl, de a kiejtésben él (önálló hangunk, a 40.). A szép magyar kiejtés gondozásában, a nyelvtörténet művelésében és nyelvi kincseink (népdalaink stb.) megőrzése során jelölése önkéntesen történhetik. Bakonyi Gábor javaslata alapján (a Petrovay-féle mellékjeles megoldástól eltérően) kivételesen az É betűre elhelyezett ponttal az Ë (a középzárt ë) betűje a következő:
   ●

Természetesen a hagyományos számnevek is szerepelnek őshonos írásunkban, vagyis az 1, 5, 10, 50, 100 és 1000:

 

A bogárjelek közül a gyakoribb  MN-t, NT-t tarthatjuk fontosnak, használhatónak:

 


Ősi magyar írásunk mai használatakor az egyértelműség érdekében egyfelől eltekinthetünk a hangugratásoktól (mássalhangzó-kihagyásoktól), másfelől a betűösszerovásokat (ligatúrákat) is mellőzhetjük.

A bogárjelek egykori szerepe nem egészen világos, használatuk ne legyen kötelező része a magyar írásnak. Mindhárom rovásírási eljárásnak, illetve jelfajtának kitüntetett szerepe lehet a nyelvi játékokban, rejtvényekben, és széles a tere a művészi felhasználásnak.
 
Az írásirány természetszerűleg lehet a hagyományos jobbról balra. Számítógépre alkalmazása, futtatása semmiféle nehézséget nem okoz, s még korosabb tanulók is könnyedén megszokják.

A nagybetűk, pontosabban nagyobbított betűk használatától is el lehet tekinteni – Bakonyi Gábor szerint. Azonban Friedrich Klára és mások megoldása szerint a nagyobbított rovás betűk (= rovás nagybetűk) segítik az egyértelműséget, szükség van rájuk.

A régi rovásírásemlékekben itt-ott jelölték a szóközt. Bakonyi Gábor javaslata a hagyománynak megfelelően: négy, függőlegesen elhelyezkedő pontocska legyen a szóköz. De talán az üres szóköz sem rossz megoldás, mert jobban megfelel mai latin betűs mai beidegződésünknek. De legfontosabb az, hogy bármilyen elfogadandó szabványon belül külön védelem alá helyeztessék a 33 + 1 (É) rovásbetű – mint megváltoztathatatlan ősi örökségünk.
 
Az alábbi hivatkozásban a világhálón jónéhány rovásbetűfajtát ismerhetünk meg: http://rovasmag.hu/betukeszletek.
 
Megjegyzések a rovás mássalhangzókról
 
A mássalhangzók jelölésében gyakorlatilag nincsen vita, a rovásbetűk ősiségét mindnyájan tiszteletben tartjuk. A mássalhangzók tanulásakor jelentkezhetnek nehézségek, de kellő gyakorlással megbirkózhatunk velük. Könnyű megtanulni az N-NY betűkettőst, az M hasonlít a latinra (csak 90 fokkal elfordítva), a V szintén szemléletes. A D és GY tulajdonképpen kiejtés szerint összetartozik, úgyhogy – nagyon helyesen – rovásbetűik jelölik ezt az összeillést (jobban mint a latinbetűknél).
 
Viszont a következő mássalhangzó-hármasok és -kettősök hasonlítanak egymásra – nehezítve ezzel a tanulást: C-J-SZ, CS-R-Z, F-LY-Ű (a Forrai-ábécé Ű-je), G-L-S, B-TY, I-D, aK-Ü, N-O és T-ZS. Ugyanakkor nem hasonlítanak egymásra (a latinbetűs írással ellenkezőleg) a C-CS, L-LY, S-SZ és Z-ZS betűkettősök tagjai.
 
Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az SZ az 1-es szám, a B a 10-es szám.

Legyen könnyen tanulható!
 
A kialakítandó szabvány legyen könnyen elsajátítható, és legyen hűséges a hagyományhoz. A magánhangzók felülvonása jóval kisebb beavatkozás, mint a hat új magánhangzó megalkotása (kiválasztása a régi írásváltozatokból). A magyar írás, a rovás egyszerű és könnyű használatát ne nehezítsük újabb és újabb betűkkel, jelekkel, egyéb cirkalmakról nem is szólva. A sikeres rovóversenyek, -táborok résztvevői általában a legtehetségesebb gyerekek, vagy olyan okos hazafiak, akik lelkesek és érdeklődők. Ne felejtkezzünk el kevésbé érdeklődő vagy nem kiugró képességű gyermekeinkről és a megállapodottabb felnőttekről: néhány kísérlet után ne tegyék félre a rovásbetűsort és rováskönyvet – nehéznek találván a magánhangzókat. Hiszen a latin betűs írás-olvasás folyamatos használata mellett kell rákapniuk értékes magyar írásunkra.

A bonyolult szabvány elfogadhatatlan, és kudarcra van ítélve.
 
További források:bakonyigabor.hpage.co.in/index_21070320.html; a kivonatos ismertetés képanyaga Bakonyi Gábor Az őshonos magyar írás szabványterve (2010. július 6.) című írásából származik; nyelvmuveles.hu/osi-magyar-iras-rovas/27,

A Magyar Tudományos Akadémia és a hivatalos nyelvművelés eddig nem tartotta fontosnak, hogy hivatalosan foglalkozzék ősi magyar írásunkkal és szabályozásával. Előbb-utóbb azonban kialakul az egyezség. 
 
Mindenesetre kiemelten fontos, hogy az eredeti régi betűket megőrizzük, megvédjük, s a létrehozandó szabványban ősi örökségünként külön megjelöljük őket. Mindezek leírásával nem megbántani kívántam az ősi magyar írás lelkes kutatóit, művelőit, hanem együttgondolkodásra serkenteni.

Élő Székelyföld Munkacsoport
 


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!