Testvérlátogatóban a keresztúriak (9.)
Szerző: Admin
Testvérlátogatóban a keresztúriak (9.)
Bostonban is havazott. A vasárnap már az útra való készülődés és az elválás jegyében zajlott. Annyi biztos, hogy a concordi testvérgyülekezet meglátogatásakor az székelykeresztúri küldöttség igen bőséges és sokoldalú élményadaggal gazdagodott.

A közeli viszontlátás reményében vettünk búcsút Tódor Csaba lelkésztől, aki hétfőn kelt levelében próbálta összegezni az utolsó két nap alatt történteket.

Ez a napló - reményeink szerint - egy szubjektívebb és részletesebb élményösszegzéssel folytatódik majd, mihelyt immár idehaza sikerül vélük felvenni a kapcsolatot.

Akkor maradunk a szerencsés találkozás reményében. 

2016.december 4., vasárnap

A mai nap két nagyon fontos esemény történt: az istentisztelet, és este a búcsúzás. Az istentisztelet nagyon interaktív volt. Mi, erdélyiek énekeltünk. Egyik japán- kinézetelű felebarátunk azt mondja istentisztelet után, hogy ő nagyon meg van döbbenve az éneklésünkön. Mostanáig egyszólamban és jó hangosan énekelt a kórus. Ezalkalommal halkan és több szólamban énekeltünk.

Az esti búcsúzás egyben összegzés is volt. Azt láttuk, hogy nagyon jól meg van szervezve a gyülekezet. Minden tevékenységnek van felelőse. Bár nagyon elfoglaltak, sokat dolgoznak, mégis vannak elhivatott emberek, akik vállalják a gyülekezeti munkát. Tovább akarják folytatni a kapcsolatot.

Amit rajtunk láttak, az a szeretünk, az emberségünk. Visszaemlékeztek, hogy 2002 óta, amikor az első nagyobb csoport látogatott Keresztúrra milyen jól fogadták. Az erdélyi vendégszeretet hatása alatt állnak. A nyelvi korlátok ellenére mindenki azt adta, amije van. A személyes, családi kötődések mentén kell folytatni a kapcsolatot. És most is meggyőződhettünk arról, hogy a zene nagyon fontos része ennek a kapcsolatnak. Remélik, hogy ezen a téren is együtt fog dolgozni a két kórus. 
 
A concordiak gyülekezete

Zárásképpen

Lehavazott Bostonban. Ma, hétfőn reggel összepakoltunk. Szalonnás tojásrántottát készített a lelkész.

Kint hull a hó, amíg szürcsölöm a kávét.

Gondolom, Izland fölött fogunk átrepülni. A Mikulás is eddig megreggelizett, és készül. Hogy tartsuk a régi kapcsolatot, mint gyermekek. Isten gyermekei. 

Tódor Csaba


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!