Az idő szolgaságában
Szerző: Admin
Az idő szolgaságában
Tulajdonképpen egyetlen komoly vagyonunk az idő.

Megfoghatatlan, de általa mégis minden kifejezhető. Pénz, munka, fegyver, élet, halál, remény és reménytelenség rejlik benne.

Mindaz, ami ember-mivoltunkat meghatározza, az IDŐ, de ugyanakkor egyéb is, ami azon túli, ami ép ésszel fel nem fogható, s meg sem magyarázható, az mind-mind idő-esszencia.

Sebestyén Péter plébános, a jeles egyházi író, a kiváló szónok és gondolkodó, a Gyulafehérvári Főegyházmegye egyik érdemes papja vett egy nagy lélegzetet, és kísérletet tesz egyfajta idő-értelmezésre.

Kövessük e kalandban a plébános urat!


Az idő szolgaságában 

– már és még nem között – dolgozat az időről
 
0.1.  Zenei felvezetés
 

Kispál és Borz: Csillag vagy fecske című énekszáma a Csík zenekar feldolgozásában. (ITT megtekinthető a szöveg-feliratos változatban is.)

Lovasi András énekét nevezték már zsidó klezmer dalnak, részeges számnak is, az évek folyamán. Mindenképp fergeteges, könnyed, sodró erejű dal, amit az imént hallottunk. Olvasatomban az énekes  a szerelmét várja időkomájával, akivel közben lerészegednek a vonaton, amelyben csak ketten utaznak. De a nő egyre csak váratja magát. Felvillan, nappal mint fecske, este mint csillag, aztán eltűnik. Mondják is neki: maradj otthon, nézzél tévét, ha már nem jössz.

Azonban e képeknek mélyebb értelmű olvasatuk is van, hiszen a fecske az elillanó pillanatot, a csillag a remény biztonságát jelenti hétköznapi tapasztalatunkban. De a fecske jelenthet szabadságot is, a csillag meg egyhelyben állást, toporgást. Hol az igazság?

Említhetjük itt az Omega Az arc című dalát is, ahol Kóbor János úgy énekel: "... arcunkon az idő, saját képét hívja elő, és az angyalok, végül nem ismernek ránk..." Nyelvünk is lépten nyomon ilyen határozószó-ikerpárokban gondolkodik: késik-siet, korán-későn, rohan-baktat/cammog, hamar-megkésve, sürgős-ráér/halasztható.

0.2. Bevezető szavak


Felgyorsult életvitelünkben, rohanó, stresszel teli világunkban adódik a kérdés: mi az idő? Miért okoz akkora fejtörést? Ellenségünk? Barátunk? Mit kezdjünk az idővel: lassítsuk, siettessük?... Hova rohanunk? Fejjel a falnak? Mintha egy elszabadult versenyautóban vagy  mozdonyvezető nélküli vonatkocsiban száguldanánk, amelyen se rükverc, se fék, amely hamarosan ripityára törik. Véges-e az élet, vagy örök? Várjunk-e, vagy menjünk  eléje? Lehet-e változás életünkben „időnap előtt”? Több-e az idő, mint a pénz? Meg lehet-e vásárolni? Van-e vissza nem térő idő? Létezik-e időutazás? Tényleg elherdálható vagy visszafordítható? Lehet-e lopni az időt?

Ezeken a kérdéseken töprengünk a következő percekben.

1.0. Az Idő fogalma


(Filozófiai alapvetés)
Az idő a lét alapkategóriája, mint ahogyan a mozgás. Az ember időbeli létezőként ismer magára, bontakozik ki, érik meg fizikailag és pszichikailag egyaránt. Az idő láthatatlan, megfoghatatlan, de az ember mégis megszemélyesített fogalomként használja: elment, megérkezett, visszatért, időnként meg tárgyiasítva: eltölti, kitölti, múlatja...
A görögök különbséget tettek a mérhető kronosz és a megfelelő pillanat, a kairosz között. Jól ismert Szent Ágoston felkiáltása is, amit Vallomásaiban ír le: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.”

Ferenc pápa kedvenc argentin írója-filozófusa Jorge Luis Borges (könyvtáros volt az Argentin Nemzeti könyvtárban  1955 és 1973 között) több esszét is szentelt az időn való elmélkedésnek. Az örökkévalóság története című esszében felvázolja a témában érdemesnek jegyzett felismeréseket és azt mondja: már az ókortól úgy tartották, hogy „az idő szubsztanciája  az isteni örökkévalóságból jön létre.” Az örökkévalóság pedig nem a múlt-jelen-jövő összege, hanem mindhárom egyidejűleg van jelen benne. Borges azt is megjegyzi, hogy az örökkévalóság a világegyetem emlékezete. Az elragadtatás során megsejtjük az örökkévalóságot. Pascal gömbje című esszéjében úgy fogalmaz, hogy a jelen beszorult a múlt és a jövő közé. Az idő újabb cáfolata című munkájában pedig azt mondja: nem létezik egyidejűség, csak a későbbi reflexió számára. Az ismétlődés ugyanakkor szétszakítja az idő láncolatát. Mindannyian az idő „anyagából” vagyunk. 
 
Jorge Luis Borges (1899-1986)

A filozófusok sokszor folyónak, vagy oszthatatlan darabokból álló sornak képzelték az időt.

James Bradley (1693-1762) szerint a jövő felől kell közelítenünk a jelenhez, mígnem múlttá enyészik. „Folyik az idő, réteken, pincékben, egyre csak folyik a csillagok között.” Einstein szerint az idő a tér negyedik dimenzója.  Heidegger azt mondja: nem az örökkévalóság, hanem a halál az idő mércéje... Egy svájci filozófus szerint pedig, amióta az órát feltaláltuk, egyszerűen nincs időnk...
 
(mitológiai alapvetés)
A görögök mitológiájában az időnek is volt istensége: Kronosz. Ő uralta a folyamatban lévő időt, a dátumokat, a határidőket és időpontokat. Ő forgatta a zódiákus kerekét. Fiának Zeusnak lányait hívták hóráknak, ők voltak a természet őrszemei.Kairosz mutatta a kedvező pillanatot, Thanatos fejezte be az élet idejét. Az ember érezte, hogy nem ura az idejének, teljesen ki van neki szolgáltatva.

A görög filozófia korai képviselői tagadták az idő valóságát, a létezőket örökkévalóknak gondolták. Platón szerint az idő az örökkévalóság képe, de független az örökké létezőtől. Plotinosz szerint a világlélek hozta létre az időt is. Az idő pedig az égitestek mozgásával mérhető. Az égitestek mutatják az időt. Arisztotelész volt az, aki az idő fogalmát először összekötötte a mozgással. Szerinte az idő feltételezi az embert. Nélküle csak mozgás volna.

Az idő az ember történetiségéhez tartozik. Ezen a szemléleten Kant és Hegel sem változtat.
 
(a tudomány álláspontja)
Az idő is világunk, kultúránk közmegegyezése. Kultúrkörönként eltérnek a nézetek, hogy az azonos egységekben mért időt mihez is vonatkoztassuk. Mérni csak az eltelt időtartamot tudjuk, de még ahhoz is közmegegyezésre van szükség. Ma már természetes, hogy a Föld minden pontján ugyanabban az időfogalomban gondolkodjunk. Enélkül elképzelhetetlen lenne a légiforgalom irányítása, de akár az internet működése is. S az óraátállításról és az időzónák közti eltérésről még nem is esett szó. 
 
0. 2. Zenei betét: Haydn, Óra-szimfónia
 
Joeph Haydn (1732-1809)

A zenemű ITT meghallgatható.

A fénysebességet megközelítő tartományában immár mérések sokasága tanúsítja tér és idő szoros kapcsolatát. Az időutazás már csak azért sem lehetséges, mert a fénysebesség dupláját kellene ehhez elérni, ami elképzelhetetlen. Ugyanis a fénysebesség 99,99 százalékának eléréséhez 6 évig kellene gyorsulni egyfolytában, s ez alatt az ember vagy a jármű 48 trillió kilométerre kerülne a Földtől...  A cambridge-i egyetem emeritus csillagásza, Hawking professzor is bulit rendezett három éve, de senki nem jött ment el rá, mert a meghívókat csak most tette fel a netre. Ezzel is bizonyította, hogy időutazás nincs... (In: Szív. 2014. július-augusztus, 100. szám.)

Az új fizika ezért téridőben gondolkodik. (Filmek: Időrabló, Vissza a jövőbe, Időről időre, Terminátor, Otthonom: Idaho, Aljas nyolcas, Csillagkapu, A holnap a múlté, Az idő természete, stb.)
 

Sőt, még magyar nyelvünk is ismeri ezt a "tartományt". Őseinknek is könnyebb volt tájékozódni térben, mint időben. Később, amikor a maguk kezdetleges eszközeivel rögzíteni kezdték ezt a láthatatlan időfolyamot, betagozódtak  a fizikai idő keretezte életbe. Mert volt idő, amikor  nem voltak naptárak, újságok, órák. Mi már ezek nélkül teljesen elveszettek lennénk.

Egy kedves anekdota szerint egy vándor, valamikor régen elkerült egy kisvárosba,  s ott eljutott egy főtérre. Látott egy órásboltot, ahol szépen ketyegtek a kirakatban a szebbnél szebb órák. Bement a boltba, illedelmesen köszönt, majd megkérdezte: – Mondja, kedves mester, honnan tudja Ön, hogy hány óra van? A válasz így hangzott: – Nincs ennél egyszerűbb, kedves fiam. Látod ott szemben a templomot? Amikor a harang megszólal, akkor van dél, és én az órák mutatóját akkor a 12-es számra állítom... A vándor köszönte, majd kilépett a térre, s látja hogy a sekrestyés épp jön ki a templomból. Odamegy hozzá, s megkérdezi: – Ne haragudjon Sekrestyés Uram, mikor van dél, s mikor kell meghúznia a harangokat? Az sem késlekedett a válasszal: – Hát mi sem egyszerűbb, kedves fiam. Amikor a Nap már magasan jár, átnézek a téren, és amikor látom, hogy ott az órásmester uramnál az a nagy óra  tizenkettőt mutat,akkor tudom, hogy elérkezett a dél, s meghúzom a harangokat...

Őseink is próbálták  megfogni a megfoghatatlant. Kapaszkodónak ott voltak a természet jelenségei: egy vulkánkitörés, egy áradás, egy tűzvész, a csoport életének eseményei, felfedezték az első óra-műveket a természetben, a Nap, a Hold, a csillagok járását. Megszülettek az első naptárak Egyiptomban, Babilonban. Kezdték kiszámítani, hogy egy napév körülbelül háromszázhatvanöt nap, hogy mennyi egy holdév, aztán kidolgozták a hordozható napórákat, amelyek már a csillagok járását is mutatták. Eleinte nem órák szerint, hanem munkabírásukhoz, a Nap járásához igazítva napjaikat, életük menetét személyes életük fordulói szerint tagolták. Aztán később a harangszó, az egyházi ünnepek adtak keretet idejüknek. Akár ciklikusan, akár egyenletes folyamnak fogták fel, ami telik és múlik, – mégis adott nekik egyfajta biztonságot és stabilitást. Ha jól éltek a rendszeresen visszatérő ünnepekkel, élménnyel töltötték meg hétköznapjaikat, egész évüket.

Főleg a fizika és a csillagászat foglalkozik az idő mennyiségével, mérésével, mértékegységével. A természet jelenségeinek megfigyeléséből születtek az első számítások(időszámítás, holdév, újhold, naptárak), és készültek el az első eszközök(napóra, vízóra, homokóra, mechanikus óra).

Newton munkája nyomán került a köztudatba az „abszolút idő”, de ezt aztán Einstein megcáfolta.Később Max Planck a kvantumhatások miatt átértelmezte az idő fogalmát. Manapság a táguló világegyetem és az anyag sűrűsödésének csökkenése folytán már egyre precízebben meghatározhatjuk mind az égitestek, mind a világegyetem korát, és az idő irányát. Az entrópia törvénye is nagyban hozzájárul ehhez. (A természetes „kiegyenlítődés”, a spontán folyamatok iránya visszafordíthatalan és  nagyban valószínűsíthető  a fizikai világban.)
 
0. 3.  Zenei betét: Haydn, 83. Szimfónia: Tyúk.
 
 
2. Szent és profán – Bibliai idő
 
2.1. Ószövetség

A Biblia nem tartalmaz direkt bölcseleti megállapításokat az időről, de már a Teremtés könyve sugallja az idő teremtettségét is. A véges világ az Örökkévalótól származik. Meg azt, hogy Isten ateremtés, az idő ura. Isten a teremtéskor elválasztotta a napokat. Mindennek megfelelő időt rendelt: a munkának és a pihenésnek is.

Az Izraelt körülvevő népek körkörös, ciklikus, visszatérő folyamnak érzékelték az időt.

Az Ószövetség Istene viszont inkább kezdet és vég, teremtés, és beteljesülés között helyezte el a múló időt. Jahvé majd egy másik létrendbe viszi át a földi időt. Ennek jele volt a rendszeresen visszatérő jóbel év, a nagy jubileumok éve. (Ilyenkor, mintegy a kezdeti paradicsomi állapotra, illetve a jövendőben beköszönő messiási korra utalva, parlagon hagyták a földeket, a rabszolgákat felszabadították, az adósságokat elengedték, a rabokat kiengedték a tömlöcből – egyfajta kegyelmi időt engedtek meg maguknak...)

A Szentírás ószövetségi szövegei figyelmeztetik az embert a múlandóságra, Isten örök, szuverén akaratára, a teremtményi lét esendőségére. „Mindennek megvan a maga órája, és minden szándéknak a maga ideje.”(Préd 3, 1)
 
2.2. Újszövetség
Már Jézus születése is különleges időpont a bibliai elbeszélésben. Csillag jelezte a születés helyét, s a kereszténység is új időszámítást hozott a világba Jézus születésével. Jézus Krisztusban elérkezett az idők teljessége. Őáltala más értelmet kap a földi idő. A földi történelem az  ő második eljöveteléig tart. Ez az időkeret, ez a behatárolt idő a mi munkánk, életünk, feladatunk, tanuságtételünk terepe. Az Újszövetség a történelem sorsdöntő pillanataként, kairoszként értelmezi a Krisztus megjelenését, ezért a hívők számára elsőorban ez a mérvadó. „Betelt az idő, térjetek meg, közel van az Isten országa!” (Mk 1, 14)-hirdeti Krisztus nyilvános működése kezdetén. A kánai mennyegzőn szinte  dühösen szól anyjának: „még nem jött el az én órám...”(Jn 2, 1-4) Korholja az akkori zsidókat, mert nem képesek megítélni az „idők jeleit”. (Mt 16, 4) Szenvedése előestéjén így imádkozik: „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg Fiadat!”(Jn 17,1), majd vért izzadva pedig így kiált fel: „de hiszen ezért az óráért jöttem.” Ezt az Atya bölcs szeretete határozta meg. Akárcsak a végítéletét is. Ez óra köré csoportosította küldetését Jézus Krisztus. Apostolainak is időt hagyott, hogy kiheverjék a nagypénteki traumát, majd feltámadott megjelenéseivel fokozatosan ébresztgette bennük a hitet. Pünkösd után pedig értelmüket megvilágította, hogy küldetésükben megerősödjenek. Ehhez képest nekünk nem fontos, hogy ismerjük a napokat és órákat, életünk eseményeitjóelőre, vagy a világvégét illetően. Számunkra az a lényeges, hogy ennek fényébennaponta igyekezzünk jól felhasználni a számunkra ajándékba adott időt.Szent Pálnak is időbe telt, amíg rájött, hogy a második eljövetel és Jézus feltámadása között lesz az egyház ideje, a földi idő, amikor a hívőknek hirdetniük kell  az evangéliumot minden népnek.„Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja”- írja a korintusiaknak. (2Kor 6,2) „Sok ízben és sokféle módon szólt egykor Isten az atyákhoz a próféták szavával. Most, a végső napokban Fia által szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett” –fogalmaz a Zsidókhoz írt levél szerzője. (Zsid 1,1-2) „Itt az idő, hogy felébredjünk az álomból!” – kiált fel egy másik helyen az apostol. (Róm 13, 11-14) Az Újszövetség, amit Isten kötött az emberiséggel lehetővé teszi, hogy a múló időben megéljük az örökkévalóságot, megízleljük az isteni jelenlétet. Ez a kegyelmi pillanat. Itt és most. A Jelenések könyvében  a Megdicsőült Bárány, az Emberfia kijelenti: „Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég, az Első és az Utolsó!”(Jel 21, 1-7) Jézus a kezdet és a vég, a történelem ura. Ez az emberi történelem a már elkezdődött és a még be nem teljesedett messiási idő része. Üdvösségünk a megváltással elkezdődött, de még nem teljesedett be. Mindent hozzá viszonyít a hívő ember, minden benne valósul meg. De valójában nem az érték, nem az alkotásaink örökérvényűek, hanem a jelen pillanat lesz az a kapu, amelyben megéljük a találkozást az Örökkévalóval. Még ha el is illan, Isten mégis ebben a pillanatban lép kacsolatba velünk. Hisz Isten ideje – akkor is, ha ő Örökkévaló – a jelen. Nála nincs jövő, vagy múlt (azok a mi kategóriáink), csak jelen. Erre szokta mondani Szőcs László jezsuita: nekem nincs időm sietni... A jelen pillanatot befogadni és megélni, ekkor kezdjük érzékelni az örökkévaló Istent. Ez az extázis, amelyre az imádságban eljutunk. Mint az éber szolgák, akik urukra várnak, aki bármikor bekopoghat, érkezhet. Erre való a szemlélődés, az ima csendje. A görög ábécé kezdő és végződő betűje is(Alfa és Omega) a teljességre utal. A világ ideiglenes, Isten szeretete végérvényes.
 
3. Hogyan él(j)ünk az időben?

3.1. Szubjektív és objektív idő

Életünk nem annyira a fizikai idő, hanem a megélt idő. Beleszülettünk az idő „kezeslábasába”(A.L.M). Találkozások, feladatok, megbeszélt programok, évfordulók. Mondd meg, mire érsz rá, s megmondom ki vagy...

Képzeljünk el egy bankot, ahol van egy bankszámlánk, amelyre minden reggel 86 400 lej kerül!  Ez nem marad meg holnapra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használunk fel a nap folyamán.Hát akkor mit lehet tenni? Természetesen fel kell használnunk MINDET!

Mindannyiunknak van egy ilyen bankja. Ez az IDŐ.
Minden reggel 86 400 másodperccel gazdagabbak vagyunk. 
Minden este lenullázódik, elvész, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem marad egyensúlyban. Soha nem lesz több, egy másodperccel sem. Minden új nap új számlát nyit nekünk, és minden este felégeti a maradékot.
Ha elmulasztod felhasználni, az aznapi betéted értéke elvész. Soha nem kapjuk vissza. Nem íródik jóvá másnap. 

A jelenben kell élnünk, a mai betétet használva. 

Befektetni, hogy a lehető legtöbbet tudj vásárolni.
 
0. 4. Zenei betét: Kaláka, Óra-dal

 
Hogy megértsük, mennyit ér egy év, kérdezzünk meg a diákot, akinek ismételni kell. 
Hogy megértsük, mennyit ér egy hónap, kérdezzük meg az édesanyát, aki koraszülöttet hozott a világra. 
Hogy megértsük, mennyit ér egy hét, kérdezzük meg a hetilap szerkesztőjét. 
Hogy megértsük, mennyit ér egy óra, kérdezzük meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. 
Hogy megértsük, mennyit ér egy perc, kérdezzük meg az utast, aki lekéste a vonatot. 
Hogy megértsük, mennyit ér egy másodperc, kérdezzük meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet. 
Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezzük meg a sportolót, aki ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a miénk, becsüljük meg sokkal jobban, hiszen megoszthatjuk valakivel!
És emlékezzünk: az idő senkire sem vár. A halálnál már nincs ha, és de. Nincs pótvizsga.

A Tegnap történelem. 
A Holnap rejtelem. 
A Ma ajándék.

Mennyi is egy perc? Attól függ hány évesek s milyen élethelyzetben vagyunk. Attól függ, mi minden történik(velünk) egy perc alatt. Az időt intezíven megélni, átélni akkor tudjuk, ha megtöltjük tartalommal. Vagy csenddel. Mindkettő fontos, úgy, hogy rendszeresen felváltják egymást. Erre valók az ünnepek, a fennkölt pillanatok, a zajból, a munka taposómalmából való kikapcsolódás, és a csendbe, Isten idejébe való bekapcsolódás. Kicserélnéd, de nincs mód rá.

Egy ideig alig telik az idő, de a diófa növekedik.
Egy darabig nem is létezik az idő, csak este lesz,
vacsorához szólít az anyád, előkészíti a fürdővizet,
törülközőt, sampont, meleget, és megágyaz,
még olvasol az ágyban egy kicsit,
és várod a reggelt.
 
Egy időben érdekelni kezd maga az idő:
a randevúkat lekésni nem tanácsos, nem is illik,
és állandóan azt érzed, hogy az előtted álló vizsgáidra
nem volt időd felkészülni.
 
Aztán számolgatni kezded a perceket,
állandóan azt kérdezed: hány óra?
A nutricionisták ajánlgatni kezdik a dióbelet,
a medikusok a pirulát meg a mozgást,
és elpirulsz, ha intim dolgaidról kérdezgetnek a rendelőben.
 
Persze személyi kártyádat is jó polgári öntudattal
kicserélnéd, de nincs mód rá 2065-ig.

                                                                  (Albert-Lőrincz Márton: Kicserélnéd...)
 
Nagy Gáspár költő is úgy fogalmaz: "múlik a jövőnk..."
 

Ferencz Imre (Ádám Gyula felvétele)

Ferencz Imre Csíkszeredában élő költő pedig az életet játékidőhöz hasonlítja, ahol az Isten az emberrel játszik, miközben mindketten húzzák az időt, hiszen már előre tudják, hogy ki fog nyerni s ki áll vesztésre. Majd így sóhajt fel:

Azt hiszem, szerepet játszunk csak,
azt játsszuk, hogy játszva játszunk!
Időt akarunk nyerni csak,
miközben a sorsunkból kilátunk.

                                                        (Játékidő. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2016)

Marcel Proust is tizenhárom évig írta minden idők legnagyobb regényét – stílszerűen az időről –, melynek ezt a címet adta: Az eltűnt idő nyomában.
 
Marcel Proust (1871-1922)

Másképp éljük meg az időt egészségesen, másképp fiatalon, másképp ha elindulunk valahová, másképp ha várunk valakire, másképp ha megérkeztünk.

Hojdák Gergely reflexiója vág ide, amelyet a Szív című  jezsuita folyóiratban tett közzé. „Amikor reggelente munkába járok a 7-es busszal, megfigyeltem, hogy az újabb járműveknél a vezetőfülkében egy monitort helyeztek el, amelyen a sofőr szemmel tudja kísérni, hogy hol tart a kijelölt úton, mennyi a pontos idő, és hogy a menetrend szerint mikor kellene a következő állomásra érnie. Ez a reggeli út nagyjából mindig ugyanannyi ideig tart, körülbelül 14 percig, de mennyi különböző benyomás, élmény, találkozás töltheti ki ezt a 14 percet!” Majd így folytatja: „Mennyire másképp telik az idő, amikor egyedül, és amikor szerelmünkkel, barátainkkal, vagy épp a gyerekeinkkel utazunk; amikor egy izgalmas könyvbe merülünk és amikor egy vizsgára készülünk fel; amikor egy nem sokkal korábban lezajlott veszekedés vagy munkahelyi konfliktus emlékét dolgozzuk fel; egy beteg hozzátartozónkhoz sietünk; amikor valami érdekes esemény zajlik körülöttünk: BKV-ellenőrök razziáznak, pórázon vezetett vadászgörény szimatolja lábunkat, egy zavarodott ember diskurál mellettünk, vagy amikor egy felszálló hajléktalan áporodott lábszaga tölti be a légteret...” (Szív. 2014. július-agusztus, 100. Szám)

Milyen érdekes, hogy ugyanannyi (24) órából áll ma is egy nap, mint ezer évvel ezelőtt. Mégis mennyire felpörgette ezt a 24 órát az iparosodás, a technikai civilizáció! 

Az a benyomásunk hogy ma gyorsabban telik egy nap, sőt az élet, mint ezelőtt 50 évvel, pedig nem föltétlen.

Néha ólomsúllyal nehezednek ránk a percek, máskor órák tűnnek röpke pillanatoknak. A mozgás, a nyüzsgés kelti ezt a látszatot. No meg a tömegvonzás, sebesség, az őrült tempó, ahogy rohanunk a többsávos autópályán, vagy töltjük le a világhálós adatokat. Ez a rohanás azt az illúziót kelti bennünk, hogy minden mulasztás, késés utólag behozható, vagy ellenkezőleg: minden munka és pihenés a gyorsan elért teljesítmény kérdésévé válik. Pedig falun, mintha most is lassabban csorogna az idő, mint városon. A fiatal nem érzékeli annyira, mint az idősebb. Sőt,a nemzedékek időérzékelése is más, hiszen ahogy bölcsebb lesz az ember – remélem, hogy egyben tudatosabb is –, jobban beosztja magának napi vagy életprogramját. Élményeink, a megélt események lerakódnak, elraktározódnak az emlékekben, vagy kitörlődnek onnan, de mindenképp, ahogy telnek éveink, egyre nagyobb súlya lesz életünknek. 

Ma a nagy megfelelési kényszerben mintha nem akarnánk annyi időt szánni a dolgoknak, mint amennyi szükséges. Holott nem szabadna sürgetni: mindent a maga idejében kellene tenni, megélni. Máskülönben mi halunk meg, nem az idő. S ez a fiatalokra is érvényes. Mint a kiskakas történetében.

A vicc szerint ugyanis a kiskakast a nagy nem hagyja nyugton. Folyton kergeti, tépi, csipkedi. Nem hagyja, hogy lelke nyugodalmára kukorékoljon, s megszokja az életet. Következő reggel a kiskakas korán kell, hátha, nyugodtabban kukorékolhat, de nem, hisz a nagykakas  újra üldözőbe veszi. Nincs más menekvés, beszalad a kutyaólba, ahol a kutya zavartan kérdi: – Mi a gond kicsi kakas? 
– Hát tudod, a nagykakas nem hagyja, hogy nyugodtan kukorékoljak, Folyton  kerget és  üldöz.
– Ne búsulj kicsi kakas, mondja a kutya, az idő neked dolgozik...
Nos ez volt csütörtökön, hétvégén vendégek jöttek, s a nagykakast levágták...
 
3.2. Legyőzni vagy menekülni?

Lehet úgy is élni az időben, hogy menekülünk, a határidő, az elszámolás, a számonkérés időpontjától. Mámorba, álomba, szórakozásba, hogy kábítsuk magunkat. Ilyenkor agyoncsapjuk az időt.

Lehet, hogy menekülünk a lassulástól inkább, és ezért még jobban felpörgünk különféle álságos motivációkkal: igyekezni kell, mert „az idő pénz”, „rövid az élet”, „elszalaszjuk a lehetőséget”, „kifutunk a határidőből” stb. 

A meneküléssel azonban legfeljebb vesztünkbe rohanunk. Minél több elektronikus kütyüt, gyorsabbnál gyorsabb autót, kibersegítséget használunk,  annál ingerültebbek, zaklatottabbak, idegesebbek leszünk, s nem az időt győztük le, hanem magunkat hajszoltuk bele a még gyorsabb rohanásba. Ez az úgynevezett, ma divatos menedzser idő...
Ha Isten beszorította az időt a teremtés és az utolsó ítélet közé, akkor nem kell legyőznünk. Inkább csak valamelyest lassítanunk kellene, irányt szabva neki. Ez csak akkor lehetséges, ha nem gyömöszölünk bele annyi teendőt. Kísértést érzünk, hogy sok mindent párhuzamosan, egyidőben végezzünk, már két-három telefonunk is van, s mindegyik csörög, mindegyiket fölvesszük, vezetés közben esemesezünk, hordozható laptopjainkat lessük, s már az útra sem figyelünk, útközben is dolgozunk, és mégis folyton késésben vagyunk.

Nem furcsa ez? Meg sem emésztjük, csak gyűjtjük, habzsoljuk az élményeket, a tetszésnyilvánításokat, folyton mások visszajelzésére vagyunk kíváncsiak, s nem hagyunk időt magunkra.

A lélekben is vannak érési folyamatok. A testi fejlődésben is. Egy munka eredményét is ki kell várni, mint a nevelésben. Nem lehet éretlenül, zölden aratni, gyümölcsöt szedni  onnan, ahol még nincs ott annak az ideje.

(Anekdota:  az ember  pénzt kér. Isten: várj, egy pillanat...)
 
0. 5. Zenei betét: Strauss, Pizicatto-polka

 
3. 3. Az idő gyógyít? Felejtés és emlékezés...

Cserháti Zsuzsa énekli a szerelmi csalódottság alapgondolatát, amely nagyon sok irodalmi zenei műben visszaköszön. („Akad amit nem gyógyít meg az idő sem, csak kezeli minden nap...”) A Piramis együttes meg azért sóhajtozik, miért nincs két élete... Akkor lenne ideje mindenre. Las Vegas kaszinóiban nincsenek órák, hogy a kedves vendég elveszíthesse időérzékét, és  így minden pénzét is.
 

Mi van írvan a mi idővonalunkra?

Az az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi értékessé a rózsádat - mondja Antoine de Saint-Exupéry.

Az idő  tulajdonképpen nem gyógyítja meg a fájó szenvedések sebeit, legfeljebb kellő távlatba helyezi. Segít, hogy behegedjenek.

Maga az idő nem felejt, csak a hit, a remény, és a szeretet. Az emlékek néha úgyis feltörnek, de már megszépülve. Már nem lázadunk annyira.

Az ember csodálatos képessége az emlékezés. Ez egyben örömteli és  ugyanakkor fájdalmas is.Visszapörgeti az események filmkockáit, Olyanokét amelyeket átélt, amelyeknek részese volt. De létezik történelmi emlékezés is. Ez is öntudatunkhoz, identitásunkhoz tartozik. Ugyanakkor, van amit el is kell felejtenünk. S ebben a felejtésben lennie kell megbocsátásnak, elengedésnek. Enélkül az idő gyógyhatását sem érezzük.

3. 4. Pontosság. Takarékosság. "Lopni" az időt.

Az idő megfizethetetlen. Nem lehet időt vásárolni, mint ahogy megtartani, félretenni sem. Mert az idő maga az élet. Vigyázzunk  rá! Ám a szeretet még értékesebb. Nem akármire/akárkinek adjuk oda időnket. Minél több időt fordítunk rá, annál jobban szeretjük. Nem mindenre szentelünk időt, csak arra, aki/ami nekünk fontos. Sokszor épp a kommunikáció címén agyonnyomjuk mások idejét, leterheljük őket a fölösleges pletykákkal, lelki ömlengésekkel, meggondolatlan híresztelésekkel, vagy épp azzal, hogy nem becsültük meg munkájukat, nem voltunk elég önállóak, s minduntalan mások idejét akarnánk igénybe venni, hogy nekünk könnyebb legyen, rájuk támaszkodva. Ezen a téren sem ártana nagyobb
felnőttség, felelősségvállalás. Az időbeosztás, egy beszélgetés időzítése, az életritmusunk szabályozása. Elidőzni, amikor, akivel  muszáj, vagy éppen kitölteni a holt időt például egy sorban állásnál, egy várakozás perceiben. A sok közbenjárás, elintézés, fölösleges érdeklődés, főleg hátsó szándékkal, mind-mind mások idejének elrablását jelenti. Minden pillanat lehetőség arra, hogy szeressünk, hogy átértékeljük rossz döntéseinket, s még időben helyrehozzuk, amit lehet.

Kérdés, hogy miért fontos az idő? És kell-e az idővel takarékoskodni? Meg lehet-e spórolni a minőségi időt, amit egymásra, feladatainkra, kapcsolatainkra, Istenre kellene fordítanunk?

A reklámok és a „rohanó-világ” klisék azzal próbálnak meggyőzni, hogy vigyázzunk az időre, ne pocsékoljuk sorbanállással, személyes jelenléttel, könnyebben megy, hamarább lehet ügyeket intézni „onlájn”, bankkártyával, maroktelefonnal, nem kell órákig ücsörögnünk sorunkra várva. 

Csakhogy a nagy spórlásban odavesz a figyelmes szeretet, a magunkról megfeledkező segíteni akarás és segítségnyújtás, lassanként órára beprogramozott, beütemezett, érzéketlen robotokká válunk.

Vajon ezt akarnánk? Ezért van a gyors fejlődés és a hangoztatott életszínvonal-növekedés? 
Szokjunk rá a pontosságra. Ígéretünket, határidőinket igyekezzünk pontosan betartani. (Pl. hivatalos, közösségi programjainkon, megígért találkozásokon, elvállalt feladatok határidős teljesítésében, stb.) A pontosság rendre szoktat, felelősségre tanít. 
Michael Ende Momo című regényében  arról ír, hogyan próbálják ma rafinált módon tőlünk is elrabolni az időt. Momót, a tisztaszívű, ártatlan lelkű kislányt ezzel kísértik a szürkeruhás urak:„a megtakarított idő, kétszeres idő”...

A szülőknek meg nincs idejük gyerekeikre, mert dolgoznak.

(A kutatások egyébként épp az ellenkezőjét igazolják: ma a szülőknek kétszer annyi időt töltenek el gyermekeikkel, mint ezelőtt 30 évvel...)

De hol van ez az idő? Mi lesz több azzal, hogy elvontuk tőlük?

Minél jobban „takarékoskodunk” az idővel, annál kevesebb marad. S ráadásul azt az időt, amit úgymond megtakarítottunk, gyakorlatilag ellopták tőlünk. Nem más emberek, hanem: a sátán, a kísértő. Kívánságok, bírvágy, hatalom, dicsőség, pénz utáni hajsza  alakjában. Ezek a „szürke urak” azzal a jól hangzó, trendi szöveggel csapnak be naponta: „az egyetlen, ami az életben fontos, hogy valamire vidd, hogy legyél valaki, hogy legyen valamid...”

Én azt hiszem, hogy itt a probléma gyökere. Az sem jó, ha bálványozzuk az időt, az sem, ha félünk tőle.

Mert valójában csak arra van időnk, amire(akire) szakítunk. S ez tőlünk függ. A kísértő démont saját eszközevel fegyverezhetjük le. Az ördögi kör, a gonoszság fondorlatos láncreakciója pont nálunk szakadhat meg. Sőt a szürke urak azt sem tudják, amit a szerző gyönyörűen felmutat: „az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.” Tehát ezzel a fejlődésnek és állandó változásnak álcázott rohanással nem kellene folyton előre- és kiszaladnunk a jelenből, hanem  mindig a jelenben maradva kell keresnünk és megtennünk a szeretet, az emberség tetteit.S akkor mindenre lesz időnk.... Úgy, mint Beppónak, aki utcaseprőként is alapos munkát vézett: lépés-lélegzetvétel-söprés. Nem arra gondolt, hogy sosem lesz vége, hogy ez alatt hasznosabbal is tölthetné idejét, vagy más munkával több pénzt kereshetne. A szerző ki is mondatja vele az esszenciát: „Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő seprűvonásra... Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát... Egyszercsak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre sem vettük, a szuflánk sem maradt ki”...

Mi lesz több, ha elraboljuk magunktól és szeretteinktől az időt?  És hol van az az idő, amit megspóroltunk? 
Kinek a kezén van ez az időbank...?

Egyfajta IDŐBANK, amely civil fórumként, amolyan modern kaláka gyanánt üzemel

3. 5. Ami időtálló

Egy középkori székesegyház építése közben az egyik munkás azt kérdezte a torony tetejét díszítő mestertől: – Mondja, miért tölt annyi időt ezzel a pepecsmunkával? Lentről úgysem látják, hogy néz ki ez a szoborangyal, vagy stukkó?
Mire a mester így válaszolt! – Fiam, én az örökkévalóságnak építek...
Az idő múlik. Alkotásaink sem tartanak míg a világ. Mégis szeretnénk gyermekeinkre hagyni azokat. Legyen szó épített örökségről, szellemi, vagy művészeti teljesítményről. A sietős, felszínes, összecsapott munka nem is értékes, nem is tartós.

Ha az örökkévalóságnak építünk, vagy nevelünk gyermeket, akkor időtálló értékeket kell létrehoznunk, s nem perc-emberkék módjára – mint ahogyan  politikusok, közéleti vezetőink, celebjeink jelentős része teszi... – csak a jelen pillanat anyagi és sok másféle hasznát, élvezetét kiélni  vagy egyszerűen csak a könnyebbik megoldást keresnünk. 

Az idő múlása, vagy fogyása ellenére ebben a hitben kellene megerősödnünk akkor is, amikor kötelességeinket végezzük. Legyen szó házépítésről, aszfaltozásról vagy épp a föld megműveléséről. A napi hírek estére elavulnak, az újságot tűzbe dobjuk, de ha minden nap az örökkévalóságnak  asztalára letettünk valamit, akkor az Idők Ura munkánk eredményét is örökkévalósítja, ahol már nem lesz infláció, ahol rozsda nem emészti fel, és értéke nem devalválódik.

3. 6. Ünnepek, hétköznapok
 
Az idő szakadatlan múlását nemcsak a napszakok, hanem életünk eseményei, a hétköznapok és az ünnepek tagolják. Így nem is sodor minket mint megáradt folyó, ahol fuldokolva egy faágba kapaszkodnánk. Évről évre visszatérnek az évszakok, hitünk szent ünnepei, mint magaslatok. Itt megpihenhetünk, vissza- és előretekinthetünk, erőt gyűjthetünk. Kifújhatjuk magunkat, lelassul a ziháló szívverés, és egyfajta katarktikus élményben újjászülethetünk.

Az Istenre fordított időt nem vettük el mástól. Ő nem rabolja az időnket. Amit neki adtunk, szabad akaratból, az van a legjobb helyen. A szent és profán, a vasárnap(ünnepek) és a hétköznapok között feszül az életünk. Ez már a bibliai időkben kialakult, úgyis mint intézmény, úgyis mint az idő kettőssége. Az ünnep alkalmával kissé megáll az idő, áttör a profánon a szent, az isteni jelenléte. Azzal alakítjuk a történelmet, hogy az ünnepen, a vasárnapon kilépünk a profán időből, és megéljük az örökkévaló  előízét. Kitárul a lét, beengedjük a kronoszba a kairoszt. Ezek a kegyelmi pillanatok, órák, napok adnak súlyt a hétköznapoknak is. Isten a hét napból egyet kikér magának. Nemcsak azért, hogy pihenjünk, hanem, hogy megszenteljük ezzel a többit. Nem leigáztuk az időt, sokkal inkább ünnepeljük a teremtést. Mintegy a szív ritmusának megfelelően tagoljuk az esztendőt. Ha jól bánunk az idővel, a kronosz és a kairosz szőttesét készítjük halálunkig.

Szabadon, önfeledten, szentségben.
 

A vasárnap, az ünnep Isten megismerésének minősített alkalma: nem pusztán szabadnap, vikend, rokonlátogatás, vagy rekreáció. Hanem ilyenkor hordozzuk a hétköznapok örömét, s áldozatként felajánljuk a hétköznapi munkánk termését, hogy egy pillanatra Isten kortársaivá válhassunk.

4. Belépni Isten idejébe, amiből a teremtéskor kihulltunk...
 
P. Elois Leclerc ferences teológus Egy szegényember bölcsessége című, Assisi Szent  Ferencről írt könyvében  arról beszél, hogy a teremtés kezdetén, a kezdetek idejében „minden Isten idejében élt és nyugodott.  A föld a maga csendes életével éppúgy nem vonta ki magát ebből a ritmusból, mint az ég a maga csillagaival. Ugyanazzal a könnyed reszketéssel élt..

Egyedül az ember lépett ki a kezdeteknek ebből az idejéből. Ő maga akarta kijelölni saját útjait és élni a saját idejét. És azóta nem ismeri többé a nyugalmat, csak az unalmat, a zavart és a halálba vezető rohanást.”
Majd a szerző Szent Klára szájába adja a következő  gondolatsort: „Minden létezőnek megvan a maga ideje. De ez az idő nem ugyanaz mindegyik számára. A dolgok ideje nem az állatok ideje. S az állatok ideje nem az embereké. És mindenek fölött, mindettől különbözően megvan Istennek is a maga ideje, mely magába zár mindent és mindent felülmúl. Isten szíve nem a mi szívünk ritmusára dobog... Ez az örök irgalmáé, mely nemzedékről nemzedékre száll és soha nem öregszik. Nagyon nehéz belépni Isten idejébe. És mégis, egyedül csak ott találhatjuk meg a békét. – Ki merné állítani, hogy Isten idejében él? – kérdezte Klára. Ahhoz Isten szívét kellene birtokolni...S ekkor  Ferenc vette át a szót: – Megtanulni Isten idejében élni, kétségtelen, ez a bölcsesség titka. 

0.6. Zárókép(zene): Taizéi ének - Várj, ne félj!


Az óra ketyeg, a készletek kifogynak, tartalékainkat feléltük, itt a világvége – riogatnak manapság már a tudósok is, elsivatagosodást, vagy más bolygóra költözés rémképét vizionálva.

Ezek a „tudósok” mind elfelejtik, hogy Isten készletei nem fogynak ki. Ő soha nincs fáziskésésben, ő nem marad le az eseményekről. Ő mindig jelen van. Ne féltsük tőle „szabadidőnket”, hisz az is az ő ajándéka. Az ő örök és szeretete is fogyhatatlan. Ebből élünk. Ezért nincsen időnk sietni... Ha ki is hulltunk a szabadakarat folytán az édenkerti boldogságból, attól még megváltottak vagyunk.

Úgy, hogy már most belépünk az Ő idejébe.

Sebestyén Péter


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!