Taplóság
Szerző: Admin
Taplóság
Sokadik kalandozásunkkor véletlenül estünk be a soktucat egyforma korondi üzlet közül az övébe – de azóta csak az létezik a számunkra. Először a lehengerlő kedvesség fogja meg az embert (de ez persze még lehetne hagyományos kereskedői trükk), utána azon kapjuk magunkat, hogy az eladóból tanácsadó lett („ez nem áll jól, ezt ne vegye”), majd hirtelen taplászati bemutató közönsége leszünk (és kapunk ajándékba a lapocskákból, melyek sebgyógyítástól szemüvegtisztításig mindenre használhatók – és tényleg !!!), ezután kvízjáték következik az addig hallottak anyagából, majd számolunk rengeteg diszkonttal; mindezt mosolyogva, kedvesen, közvetlenül, ahogy csak ő tudja.
 
Eddig akár szokványos is lehetne, de mikor hónapokkal később ismét betérsz hozzá neveden szólít, családról, nagyfiúkról kérdez, és kezdődik minden elölről... Az se baj, ha nem tudod, mikor jössz vissza a megrendelt faragott sakkbábukért, becsületszóra elhiszi, hogy egyszer majdcsak. És fél év múlva, mikor betérsz, az asztal alá nyúl, és mosolyogva átnyújtja a csodás, egyedi sakk-készletet. De ekkor már te is hozol neki tokajit, mert egy előző évben elejtett mondatából megtudtad, hogy szereti.
 
Nála jobb kereskedőt, marketingest, termékfejlesztőt, üzletembert, hűségprogram-szakértőt soha nem láttam. Hogy hol tanulta Karcsi ezt a rengeteg tudományát, melyet nagy egyetemek professzorai súlyos könyvekben adagolnak? Senki ne törje a fejét: sehol. Ő azon rejtett kincsek és őstehetségek egyike, akik közöttünk lakoznak.
 
Számomra ő nemcsak az őskereskedőt jelenti, hanem azt a szilárd pontot is, ami reményt ad a jövőre nézve ebben a megzavarodott világban.
 
A Máthé-család népművészeti boltja előtt - jobboldalt  Fábián Kornélia, mellette
Máthé Károly és felesége, Máthé Teréz, Korondon a portréfilm forgatásakor
(2016 őszén)

Nem kutatnám az okát, de mára az oktatás színvonalának szabadesését tapasztaljuk minden szinten. Burjánoznak az egyetemek, öntik magukból a haszontalan diplomával ellátott felkészítetlen diplomásokat (és az egyetemi oktatás kudarca már a középiskolai felkészítés kudarcában kodifikálódik…), mindeközben a középfokú szakképzések közmondásosan katasztrofális szintre jutottak. Pedig, ha elromlik a csap, a mosógép, az autó, ha szép kertet szeretnénk vagy működő napelemes rendszert: nem okvetlenül jogászért vagy szociológusért kiáltunk, ugye?
 
Az oktatás világa sok darabra hasadt szét, ami jóval túlmutat a középfokú vs felsőfokú oktatás kérdéskörén. Egyre szaporodnak a haszontalan MBA-k (miért is kell egy pályakezdőnek rögtön MBA-re beiratkozni, ami eredetileg az évtizedes gyakorlatban megszerzett tudás tudományos rendszerezését szolgálta?), egyre többen tanítanak (és írnak vaskos könyveket) olyanok, akiknek nincs gyakorlati tapasztalata, egyre több az öncélú szak és továbbképzés, ahol a tantárgyakat kizárólag a rendelkezésre álló előadók képesítettsége, és nem egy optimálisnak gondolt végcél alapján állítják össze – a felsőoktatás egyre inkább fókuszt veszt.
 
Már 15-20 éve is gondolkodóba estünk, hogy milyen tudást tud a főiskola a kezünkbe adni a naponta változó világban? 
 
Azóta megértettem: a kőkemény gazdasági alapokon, nyelvtudáson és pár praktikus tudnivalón kívül belénk verték a kitartást, a koncentráció fókuszálásának vagy megosztásának ismeretét, az adaptáció képességét – és szakmánk szeretetét (bármi is legyen az végül).
 
Taplászás közben - az erdőből érkezik a nyersanyag, és onnan valók
a medvés-történetek is, amelyeket Karcsi nagy beleéléssel ad elő

A mai agyonreformált, de követelmény-szintjéből folyamatosan engedő felsőoktatási világból azonban nemcsak ezek hiányoznak, nekem sokkal jobban fáj a gyakorlati szellemiségű oktatás teljes hiánya. Miközben többszázoldalas retteneteket nyomunk le a diákok torkán elméleti számításokkal telepakolva (pl. termékárazás, tőzsdei árak alakulása, közpénzügyek, stb. témakörökben) , ők pontosan tudják (vagy, ha nem, majd megtudják az első munkanapjukon), hogy ezeknek semmi köze a valósághoz; ahogy a jelen válság szépen meg is mutatta. (Én például az operációkutatás tantárgyból [az egyetlen, amiből sikerült megbuknom a főiskolán] tanult „optimális szállítási útvonal meghatározása” feladat gyakorlati hasznát próbáltam megtudni munkahelyem szállítási osztályán, amikor meglepett arccal közölték velem, hogy már évtizedek óta ezt a feladatot számítógépek végzik).
 
Tudom, a régi mesterek eltűntek, az agyakat a nyugati egyetemek elszívják, a legjobb szakmunkások szintén Nyugaton dolgoznak, a társadalom elvárás-rendszere megváltozott, de mégis – valami nagyon nincs jól ebben a mai világunkban.
 
 Máthé Károly egy préssel, amellyel díszítőelemeket formáznak
 
A társadalmi értékítéletnek kiemelkedően nagy a szerepe és felelőssége. Láttak már boldog villamosvezetőt? Én kétszer is. Először harmincöt éve Újpesten, (az a szerelvény már rég múzeumban pihen), másodszor pedig pár éve, San Francisco-ban. Nem túl jó az időjárás, kényelmetlen és veszélyes a munkahely, rengeteg felelősséggel – de a friscoi villamos urának eszébe se jut szomorú sorsán bánkódni, és megbecsülés övezi a munkáját (igaz meg is él a munkabéréből).
 

Mi romlott el nálunk 35 év alatt (na jó, a memóriámon kívül)? Mikor adunk a fiataljaink kezébe használható tudást? Mikor bocsát ki az oktatási rendszer jól képzett, jó általános műveltségű szakmunkásokat? Mikor lesz boldog nálunk a villamosvezető? Mikor árasztanak el a MÁTÉKARCSIK?
 
Szerintem csak ez számít, minden más csak taplóság.

A címkép a szerző felvétele, a szövegközi fotókat Farkas Antal készítette.

Diósi László,
az OTP Románia RT vezérigazgatója

(Az írás eredetileg Diósi László blogján, a blogok.penzcsinalok.ro webhelyen látott netvilágot.)


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!