Titkok
Szerző: Admin
Titkok
Konfidenciális, inkognitó, álnév, kém, besúgás, fedett ügynök, leleplezés, diszkréció, titkosírás, magánügy, nyilvánosság, tanúvédelem, zárt rendszer,titkos beavatás, védett terület, klauzúra, üvegzseb-program, átláthatóság, kiszivárogtatás...

Nincs ezekben semmi titok. Vagy mégis? Mi a közös bennük?

Egy neve elhallgatását kérő képviselő úgy nyilatkozott..., beépült a rendszerbe majd kiszivárogtatta, lásd vikiliksz...

Hogy is van ez? Van titok, vagy nincs? Valójában mi a titok? Van-e egyáltalán létjogosultsága? Kell-e, vagy nem kell titkot tartani? Jobb a nyilvánosság?  Mindent jogunk van tudni?  Kell tudnunk mindenről? Minden ránk tartozik? Mindenben mi vagyunk az illetékesek? Micsoda disznóság, hogy tőlem elhallgatják az igazságot?  Majd megyek a sajtóhoz és ráuszítom a médiát. Majd feljelentem, s akkor a bíróságon úgyis bevallja. Majd „kreálok” álhírt és megtöltöm vele a bulvárt, hadd legyen botrány, hadd csámcsogjanak rajta. Csak elszólja magát egyszer. Csak kiugrik a nyúl a bokorból, csak kibújik a szög a zsákból.


A rátóti csikótojás című népmese ITT meghallgatható.

(Segít megérteni a fent említett nyúllal összefüggő szólás eredetét!)

* * *

Karinthy Frigyes, a magyar humor atyja írja az Előszóban:

Nem mondom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok Istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.


A titkok tudója Isten. Rá tartozik minden titok. És amit ránk bízott, az a mi titkunk lesz. Amit mi tudunk, Ő is tudja. De amit Ő tud, azt mi nem. Ami a boldogságunkhoz szükséges, azt mind tudtunkra adta. Nem vagyunk híjával az üdvösséges információknak.A kutatással, kereséssel együttjáró kíváncsiság sajnos olyasmibe is beletaszítja az embert, ami meghaladja őt. Az ősbűn gyökere is ez. Hallgatva a kísértőre, tudni akarjuk azt, amiben nem vagyunk illetékesek. Amit nem kötöttek az orrunkra. Ez a folyamat egészen a mai fészbukos kukkolásokig és álneves kommentelésig nyomon követhető.

Felvágták a nyelvét a mai embernek. Már semmi sem szent, semmi sem intim szféra. Tudni akar mindarról, ami körülötte lejátszódik. Ne dugják el tőle az információt, semmi szín alatt. És ő sem tesz lakatot a szájára. Már csak azért is kibeszéli, kiböki, mert megkönnyebbül. Mert kihozzák belőle. Azt mondja, a nyilvánosság jó, mert kontroll alatt tart. Az majd fellebbenti a fátylat, s lerántja a leplet a titokról... Az majd leellenőrzi: igazat beszélt-e valaki vagy sem. Viszont nem biztos, hogy közösségi médián szocializálódó emberünk gondolkodik. 
 
Legfennebb csak ítél: felemel, vagy leejt. Mint egy rögtönítélő bíróság. Bizonyítékok nélkül. Pedig az összeesküvéselméletek, az álhírgyártó média manipulációk, a vélemény cenzúrák és diktatúrák egyaránt jelzik, hogy a közvéleményt is milyen könnyen be lehet etetni. Milyen könnyen befolyásolható a közhangulat, egyik vagy másik hírcsatorna milyen ügyesen tudja adagolni a mérget, és lassan a bunkó fogyasztó el is hiszi. Mint a reklámban.

Féligazságokkal, csúsztatásokkal, erős kép- vagy hangeffektusháttérrel, egyoldalú szög- beállítással, megmondó nagyokosok véleményének majdnem tudományos és szakszerű alátámasztásával. De elmehetünk a bíróságok és tárgyalótermek házatájára is. Hogy milyen megrendelésszerűen alakulhatnak egyes peres ügyek, hiszen a titkok tudói mesterien tálalják az eredményt –, ami eleve feltett szándékuk volt. A jólértesültség, a lehallgatások és egyéb nem törvényes eszközökkel megszerzett, első kézből kapott információk számukra előnyt jelentettek. S akkor hol van a nyilvánosság ereje? Mit ér ilyen machinációkkal szemben a százezres tüntetés? Úgy tűnik…semmit.
 

Nincs titok, mi ki ne tudódnék – mondja Jézus. Amit zárt ajtók mögött súgtatok, háztetőkről fogják hirdetni...

De azért vannak titkok, amiknek titkoknak kell maradniuk. Tanítványait Jézus is a nyilvánosság kizárásával oktatta. 
 
És csak többszöri megjelenése után, a pünkösdi Lélek bátorítására voltak képesek kilépni a zárt ajtók mögül. De akkor bátran, minden félelem nélkül hirdették az evangéliumot. Annyira nyíltan, hogy kiverték a biztosítékot a szanhedrinnél is...

Mivel esendő az ember, szükséges az istenfélelem, az eskü, hogy szabadságát kontrollálja, felelősségét komolyan vegye, főleg, amikor egy nagy közösség sorsáról van szó. Ezért fontosak a hivatali titkok (katonai, orvosi, papi), de akár, az üzleti világban és az emberi kapcsolatokban is. Hisz’ erre épül a bizalom. Akkor bízhatok meg benned, ha tudsz titkot tartani. Ha megtartom titkomat/titkodat, nem adlak ki másnak, nem élek vissza bizalmaddal, akkor van értelme a barátságunknak. És ez még nem cinkosság. Nem egyenlő a bűnpártolással. Nem tesz jót senkinek, ha kifecsegjük titkainkat. Ilyen alapállásban, sem a nyilvánosságnak, sem a médiának, sem a bulvárnak semmi köze titkainkhoz. Ha meg én elárulom a másik titkát, pellengérre állítva őt, oda a becsületem, a megbízhatóságom, az emberi hitelem. Ha kiteregetem saját szennyesemet, ostoba vagyok. Ha a más hibáját, baját, bűnét beszélem-adom ki, aljas gazfickó lettem. 

A gonoszság hiába nyilvános, attól csak még rosszabb lesz mindenkinek. A társadalmi méretű leleplezések, tetemrehívások vagy elszámoltatások sem teszik jobbá a népet, ha nincs akarat a személyes jobbulásra, nem követi azt kiengesztelődés és megbékélés. Mert a vádló sem tökéletesebb a vádlottnál. Tiszavirág életű az a dicsőség, ami titkok feltárásából származik. Látjuk, tapasztaljuk. És itt nem a történészek kutatására gondolok...

A szeretet nem leleplez, hanem elfed, véd, óv. A szeretet szemérmes, tapintatos és figyelmes. Érzékeny a másik gyengeségeire is. És ez nemcsak illem, diplomácia vagy jóérzés kérdése. Hiszen én is rászorulok embertársam védelmére. Istené az ítélet. Mindannyian titkokat hordozunk. Talán még számunkra is megfejthetetlenek. Miért lennének kiadók másoknak? Isten sem állít közszemlére. Jézus sem hagyta jóvá a nyilvános megkövezést. Az vesse rá az első követ...

Menj, de többé ne vétkezzél!

Sebestyén Péter
 


FELADATOKAT ADTUNK EURÓPÁNAK


MEGJELENT – REGÉNY A HELY- ÉS JÖVŐKERESÉSRŐL – JÓKOR? MEGFELELŐ IDŐBEN? – MEGRENDELHETŐ!


ATYHA MEGKÖSZÖNI
A HATÁROKON ÁTÍVELŐ ÖSSZEFOGÁST!